Gyűrűk Ura
SZEREPLŐK
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KÉPEK
 
Tündék
 
Entek
 
Rendelések
 
Hobbitok
 
Sötét erők
 
Suliss Cuccok
 
Mágusok/Istárok
 
Középfölde helyszínei
 
Játék
 
Szereplők
 
A régen várt ünnepély...

 
 
Valák
 
Fekete beszéd.

Az Orkok és a Fekete beszéd.

 

Középfölde nyelvei a Harmadkorban - Az Orkok és a Fekete Beszéd

Az orkok ocsmány népének ez a neve a rohani nyelvből terjedt el Sindául orchoknak hívták őket A név nyilván összefügg a Fekete Beszéd uruk szavával, bár ezt rendszerint csak a nagy katona-orkokra alkalmazták, akik abban az időban jöttek elő Mordorból és Vasudvardból A ebbeket snagának, 'rabszolgának' hívták, főleg az uruk-hai

 

Az orkokat az Északi Sötét Hatalom tenyésztette ki még az Óidőkban Saját nyelvük állítólag nem volt, de más nyelvekből összeszedtek, amit tudtak, azután pedig kényükre-kedvükre elferdítették; ezzel azonban csak durva és zagyva beszédeket alakítottak ki, amelyek a maguk szükségleteire is alig feleltek meg, eltekintve a szitkozódástól és káromkodástól

 

E gonosz lények, akik még a saját fajtájukat is gyűlölték, hamarosan annyi ilyen barbár tájszólást hoztak létre, ahány csoportjuk vagy településük volt, úgyhogy a törzsek közti érintkezésben nem sok hasznát vették a maguk ork beszédének

 

Így aztán a harmadkorban az orkok különböző fajtái is a nyuri nyelven érintkeztek egymással; sok régebbi törzsük, például azok, amelyek Északon és a Ködhegységben még megmaradtak, már ideje anyanyelvként használták a nyurit, igaz, olyannyira romlott formában, hogy ez se hangzott sokkal kellemesebben, mint az eredeti ork beszéd

 

A Fekete Beszédet állítólag Szauron találta ki a Sötét Években; valamennyi alattvalóját rá akarta szoktatni, de ezt a célját nem sikerült elérnie Mégis azok a szavak, melyeket az orkok szinte mindenütt használtak a Harmadkorban, rész a Fekete Beszédből szármk, mint például ghâsh: 'tűz', de Szauron első bukása után a nyelvnek ez a régi formája feledésbe merült, és csak a nazgûlok közt maradt fenn.

:

Amikor Szauron ismét hatalomra került, egész Barad-dûr és a mordori kapitányok visszatértek ehhez a nyelvhez A Gyűrű feliratához a régi Fekete Beszédet használták , a mordor-orkok átka pedig ennek egy romlott változatát tükrözi, melyet a Sötét Torony katonái beszéltek, Grisnákkapitánysága alatt

 

 

 
Menü
 
Hányan vannak Középföldén
Indulás: 2006-04-11
 
Ne lopj
Ne lopj!!
 
Középfölde

www.gportal.hu/portal/mongolkutya

www.buga.gportal.hu

www.gyurukuraxtra.gportal.hu

www.gportal.hu/woodo

www.gportal.hu/clarys

www.gothicegy.gportal.hu

www.lotr.try.hu

www.arwen-aragorn.gportal.hu

www.thepirates.gportal.hu 

www.lovak-nevelése.gportal.hu

www.thepirateship.try.hu

 

 
NAPTÁR
2024. December
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Regizz!!
Regizz!!
 
Zene
 
Zöld Sárkány
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Jelentkezés
 
Diákok
 
Forod
 
Amrűn
 
Annűn
 
Harad
 
Tantermek
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77