Gyűrűk Ura
SZEREPLŐK
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KÉPEK
 
Tündék
 
Entek
 
Rendelések
 
Hobbitok
 
Sötét erők
 
Suliss Cuccok
 
Mágusok/Istárok
 
Középfölde helyszínei
 
Játék
 
Szereplők
 
A régen várt ünnepély...

 
 
Valák
 
A tündék élete

Az Elsőszülöttek, Ilúvatar Idősebb Gyermekei, akiket Eru teremtett az Ainulindalë harmadik szólamában; Középfölde legöregebb, legnemesebb beszélő népe. Cuivienen ébresztette fel őket Yavanna Álmának csillagfényében, ahol meglátogatta őket Oromë, aki szerette őket, és Melkor, aki néhányukat foglyul ejtette és megalkotta belőlük az orkokat. Az Első Kor kezdetén a tündék két csoportra oszlottak: az eldákra, akik hallgattak a valák hívó szavára, nekivágtak a Nagy Utazásnak és nemessé váltak Aman földjén; illetve az avarokra, akik nem engedelmeskedtek a hívásnak, és belőlük lettek a jelentéktelenebb erdei-tündék. A tündék népe az Első Korban felvirágzott, de Morgoth elpusztította a beleriandi tünde birodalmakat, és a rákövetkező Korokban egyre csökkent az erejük. A Másod­ és Harmadkorban néhány tünde továbbra is kóborló csapatokban élt, és keresztül-kasul vándoroltak a szeretett földeken. Sokan olyan menedékhelyeken gyűltek össze, mint Lindon, Imladris, Bakacsinerdő és Lórien, ahol eldák uralkodtak az erdei népesség felett. A Harmadkor végére beköszöntött az embernép uralmának napja, a Középföldén maradt tündék népe egyre fogyatkozott, és lassan világtól elvonult, legendás teremtményekké váltak.

A tündék a legszebbek minden teremtett lény közül, és lélekben az ainukra emlékeztettek. Nagyjából hat láb magasak voltak, és meglehetősen karcsúak, kecsesek, de erősek, és jól tűrték a környezet viszontagságait. Érzékeik - különösen a hallásuk és a látásuk - sokkal élesebbek voltak, mint az embereké. Láthatóan nem aludtak, de éberen álmodozva, vagy csodálatosan szép dolgok szemléléséveI pihentették elméjüket. Az eldák - de ez talán az összes tündére igaz - szavak nélkül, gondolatokkal tudtak beszélgetni egymással.

A tündék nagyon kedveltek minden szépséges dolgot, különösen a természet csodáit, mindenekfelett Ulmo vizeit és Elbereth csillagait, amelyek ébredésükkor ragyogtak rájuk. Tudásvágyuk és kíváncsiságuk kielégíthetetlen; egyik legnagyobb tettük az volt, hogy megtanították az enteket beszélni. Saját nyelvükön quendinek, "beszélőknek" nevezték magukat, és ez jól mutatja, milyen nagyra értékelték a kommunikációt. Természetüknél fogva jók voltak, gyűlölték a gonoszság minden formáját és alkotását, de a szépség és a jó köntösébe rejtőzött gonosz, elcsábíthatta őket. A középföldi tündék kezdetben örömmel fogadták az embereket, de a Nirnaeth Arnoediad után, az edánokat és leszármazottaikat leszámítva, a két nép elhidegült egymástól. Az edán nép gyermekei három alkalommal kötöttek házasságot az eldákkal; ez még gyakrabban megesett a kevésbé nemes tündék, illetve az edánok (különösen a dol-amrothi dúnadánok) között.

A tündék (a noldát kivéve) nem nagyon érintkeztek a törpökkel. Noegyth Nibin levadászása, ami a beleriandi tündéknek tulajdonítható, és Thingol meggyilkolása, Doriath kifosztása, amit a törpök követtek el, talán egyike a legkorábbi eseteknek, melyek során a két nép elhidegült egymástól. A tündék elhullhattak a csatamezőn vagy belepusztulhattak a gyászukba, nem fogott rajtuk sem a kor, sem a betegség. Az a tünde, aki életét vesztette, Mandos csarnokába tért meg, és utána ugyan szabadon járhatott Valinorban, de Középföldére nem térhetett vissza többé. A jelen útmutató lapjain található halálozási dátumok azt jelölik, mikor halt meg a testük Középföldén. A tündék sorsa összefügg Eäval, és a világ végezetéig nem hagyhatják el a Köröket. Akkor csatlakoznak az ainukhoz (és talán az emberek is ott lesznek), a Második Dalban, Ilúvatar trónja előtt. A tündék a Hatalom Három Gyűrűjét birtokolták, amelyeket az eldák három legnagyobbja kapott. Az elda név eredetileg minden tündére vonatkozott.

Középfölde nyelvei a Harmadkorban - A Tündék nyelvei

A tündék még valamikor az Óidőkben két fő ágra váltak szét: nyugati tündékre (eldák) és keleti tündékre Ehhez az ághoz tartozott a Bakacsinerdőben és Lórienben lakó tündék legnagyobb része; az ő nyelveik azonban nem szerepelnek elbeszélésünkben, amely csak elda nyelvű tündeneveket és -szavakat tartalmaz*

Az elda nyelvek közül kettőnek van nyoma ebben a könyvben: a nemestünde nyelvnek vagy quenyának, és a szürketündék nyelvének, a sindának A nemestündéké a tengerentúli Eldamar egyik ősi nyelve volt, az első, amelyet írásban is rögzítettek -latin" lett belőle; azok a nemestündék, akik az első kor végén száműzöttként visszatértek Középföldére, ünnepélyes alkalmakkor használták, vagy a tudomány és a költészet fennkölt céljaira.A szürketünde nyelv rokon eredetű volt a quenyával; azok az eldák beszélték, akik Középföldére érkezve nem utaztak tovább, hanem végig ott maradtak a partokon Beleriand földjén Itt a doriathi Szürkeköpenyes Thinl volt a királyuk; nyelvük a hosszú évek homályában éppoly változékonynak bizonyult, mint az élet a Halandóföldeken, és mindinkább eltért a tengerentúli eldák nyelvétől.A száműzöttek, akik sokkal népesebb szürketündék között telepedtek le, mindennapos használatra átvették a sindát; ettől fogva ezt a nyelvet beszélték mindazok a tündék és tünde-urak, akik történetünkben szerepelnek Ezek ugyanis mindannyian elda eredetűek voltak, még ha az uralmuk alatt álló nép az alacsonyabb rangú nemzetségekből származott is A legelőkelőbb volt köztük Galadriel úrnő, Firnaphir királyi házából, Finrod Felagund narthrondi király nővére A száműzöttek szívében olthatatlanul élt a tenger utáni sóvárgás; a nemestündék szívében ugyan szunnyadozott, de ha felébredt, többé már nem lehetett elcsitítaniEz idő tájt Lórienben a sindát beszélték, igaz, "akcentussal", mivel a lakosság legnagyobb része erdőtünde származású volt Ez az "akcentus" és a maga hiányos sinda nyelvismeretei vezették félre Frodót (miként egy nodori krónikás írja A thán könyvében) Az I könyv 6, 7 és 8 fejezetében előforduló tünde szavak kivétel nélkül sinda nyelvűek, akárcsak a legtöbb helység, és személynév De Lórie, Caras Galadhon, Amroth és Nimrodel valószínűleg az erdőtündék nyelvéből erednek, bár hozzáidomultak a sinda nyelvhez

 
Menü
 
Hányan vannak Középföldén
Indulás: 2006-04-11
 
Ne lopj
Ne lopj!!
 
Középfölde

www.gportal.hu/portal/mongolkutya

www.buga.gportal.hu

www.gyurukuraxtra.gportal.hu

www.gportal.hu/woodo

www.gportal.hu/clarys

www.gothicegy.gportal.hu

www.lotr.try.hu

www.arwen-aragorn.gportal.hu

www.thepirates.gportal.hu 

www.lovak-nevelése.gportal.hu

www.thepirateship.try.hu

 

 
NAPTÁR
2025. Október
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Regizz!!
Regizz!!
 
Zene
 
Zöld Sárkány
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Jelentkezés
 
Diákok
 
Forod
 
Amrűn
 
Annűn
 
Harad
 
Tantermek
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77